fbpx

Az 2020-as év legjobb könyvelő irodája az EVLA LTD az Egyesült Királyságban

//Az 2020-as év legjobb könyvelő irodája az EVLA LTD az Egyesült Királyságban

Az 2020-as év legjobb könyvelő irodája az EVLA LTD az Egyesült Királyságban

Bennünket ért a megtiszteltetés, hogy a 2020-as “Nagy Könyvelői Praxis” díjat megkaphattuk az idei LUCA-díjátadón. A LUCA-díj a könyvelői világ ‘Oscar-díja’ és az egész Egyesült Királyság területén működő könyvelőirodák közül választják ki a győztest az éves kiemelkedő teljesítményért. Mi nagyon büszkék vagyunk az elismerésre egy ilyen megpróbáltatásokkal teli évben és arra is, hogy magyarként lehetünk a legjobb angol könyvelőiroda.

Ebben az évben sok kihívással kellett szembe néznünk, aminek nagy részét nem magunknak választottuk és nem is szívesen fogadtuk. Ezért is tartottam nagyon fontosnak, hogy olyan célokat is kitűzzünk, amiért szívesen teszünk, és amik előre mutatnak és jobbá tesznek bennünket. Emiatt is neveztünk a díjakra és dolgoztunk egész éven át kitartóan a megfelelésért.

13 évvel ezelőtt, amikor Angliába érkeztünk még álmodni sem mertünk ilyen dicsőségről. Akkor még a Mikrobiológus diplomám PhD kiegészítésére készültem egy angol egyetemen, de a hely az utolsó fordulóban végül nem az enyém lett. Ennek ellenére elindultunk az ismeretlenbe.

Amikor pedig egyértelművé vált, hogy családalapításra teljes idős munkahely mellett nem lesz sok esélyünk a teljes karrierváltás mellett döntöttem és megkezdtem könyvelői tanulmányaimat már itt Angliában, azzal a céllal, hogy otthonról tudjak majd dolgozni a kisbabánk mellett a nappalinkból.

Ahogy a lányunk, úgy a cég is felnőtt már. A működési engedélyünk hamarosan 10 éves lesz, mostmár 10 csodálatos emberrel dolgozhatok együtt 3 működő irodában. Jelenleg több mint 1,600 céggel és 4,200 magánszeméllyel kerültünk munkakapcsolatba az évek során és a Facebookon megosztott folyamatos híreink több mint 4,700 követőnket segítik.

Több díjat is nyertünk már, de ez az első országos elismerésünk és külön köszönettel tartozom minden kedves ügyfelünknek, akik az év során referenciáikkal és a díjra való jelöléseikkel segítették törekvéseinket. Remélem a munkánk sokaknak nyújtott segítséget és még sokaknak fog az elkövetkezendő években is.

2020-11-18T14:43:32+00:00